Életutak

Klára 70 éves kedves, meleg, szeretetteljes nő.

Amikor először találkoztunk, azért keresett meg, mert daganatos betegséget diagnosztizáltak nála, és szüksége volt mentális támogatásra a kezelések mellett.
Találkozásaink során szép lassan bontakozott ki előttem élete.
Két felnőtt gyermeke és négy unokája van.
Férjétől, gyermekei apjától sok éve elvált már. A férfi hűtlen lett, amit Klára sosem tudott megbocsátani. Nem ment újra férjhez, mert úgy érezte, egy új férfi soha nem tudná azt a szeretet adni a gyermekeinek, amit egy édesapa.
Egyszer volt azóta egy próbálkozása. Már megvoltak az unokák, amikor rövid ideig egy idősebb úrral összeköltözött. Ennek a kapcsolatnak azonban véget vetett, mert úgy érezte, választania kell a párkapcsolat és az unokák között.
Mint kiderült; a válása megviselte nemcsak őt, hanem mindkét gyerekét is. Lánya akkoriban kamaszodott, és nehezen kezelhetővé vált,  rossz társaságba keveredett; az ital és a drog is előkerült és Klára mindezért kizárólag magát hibáztatta. Úgy gondolta, ha nem válik el férjétől, akkor mindez nem történik meg.
A lánya élete szép lassan egyenesbe jött. Leérettségizett, tovább tanult, jó szakmája lett és a szerelem is rátalált.
Klára viszont továbbra is önbüntető módon kizárólag a gyerekei igényeit tartotta szem előtt, a sajátját soha nem vette figyelembe.
Teltek az évek. Mindkét gyereknek saját családja lett. Jöttek egymás után az unokák is, és Klára napjai kizárólag körülöttük forogtak.
Természetessé vált számára, hogy minden reggel elmegy a fiatalokhoz, ott tölti napjai nagy részét, mos, főz, takarít, vigyáz a kicsikre míg a szülők otthonról dolgoznak.
Később – ahogy a kicsik cseperedni kezdtek – ő hozta-vitte őket óvodába, iskolába, külön órákra.
A párkapcsolatának is azért vetett véget, mert úgy érezte, nem tud mindenhol megfelelni, és a párjával töltött időt, a róla való gondoskodást már mint extra terhet élte meg.
Barátai nem voltak, mindenki szép lassan elmaradt mellőle,  mert hiába hívták, neki mindig az unokákra ” kellett” vigyáznia.
A beszélgetéseink alkalmával Klára számára is világossá vált; a gyerekei nem vártak el tőle ilyen szintű már-már önfeláldozó jelenlétet.
Sőt; valószínűleg jobban örültek volna, ha nagyobb mozgásterük lehetett volna a saját életükben. De nem akartak csalódást okozni Kláranak, ezért idővel rá hagyták a dolgokat.

Klára saját magával szemben támasztott, egyre irreálisabb elvárásait a bűntudat szülte, mely válásakor keletkezett. Ezt soha nem tudta letenni. Úgy érezte a válással végérvényesen elrontotta a gyerekek életét és csak erős kontrollal és önfeláldozással tudja ezt helyre hozni.
Azt hitte, akkor lehet csak jó szülő, ha maximálisan aláveti magát gyerekei vélt igényeinek. Így aztán már nem is maradt saját élete, kizárólag nekik és az unokáknak élt hosszú éveken keresztül.
Fizikálisan is túlhajtotta magát, hiszen hétfőtől-péntekig, és néha még hétvégén is reggeltől-estig “rendelkezésre állt”.

A súlyos betegsége döbbentette rá, mennyire elszigetelődött másoktól, mennyire elbillent az egészséges egyensúly. Hiszen baráti kör és párkapcsolat hijján csak a nagymama szerep volt az egyetlen, ami megmaradt.
Úgy érezte, ha elengedné a kontrollt, amit felnőtt gyermekei élete felett gyakorolt, akkor értelmét vesztené az élete. Szembesülnie kellene azzal, hogy semmi más nincs amiért éljen, mert módszeresen kizárt minden más kapcsolódást az életéből.
Ezért inkább folytatott mindent tovább, amíg meg nem betegedett.

Lassan kezdte belátni, hogy a betegsége esélyt adott neki, hogy szembe nézzen azzal: joga van egészséges határokat húzni, segítséget kérni, kevesebbet vállalni, és megtapasztalta, hogy így is szerethető, hiszen gyermekei nélküle is megoldották a unokák körüli feladatokat. Nem esett szét a család,  épp ellenkezőleg.
Így végül egy mindenki számára élhetőbb családi dinamika alakult ki.
Klára amint jobban lett, újra látogatta az unokákat, de nem vállalt át már minden feladatot velük kapcsolatban.
Kialakított pár korabeli nyugdíjas özveggyel egy baráti társaságot és elkezdett túrázni velük.
Rájött, milyen fontosak ezek a külső kapcsolatok. Nem kell tökéletesen, önmagunkat kizsigerelve teljesíteni ahhoz, hogy jól és szeretve érezhessük magunkat.

Lehet, hogy a te életedben is jelen van egy hasonlóan kegyetlen, belső önmarcangoló elvárás és nem találod a megoldást?
Keress bátran!
Találjuk meg együtt a kiutat.