Életutak

Joggal vetődik fel a kérdes, hogy miért baj az, ha egy családban nincsenek jól kijelölt személyes, mindenki által tiszteletben tartott határai az egyes családtagoknak?

Személyes térre, énhatárokra már a családban cseperedő gyerekeknek is szükségük van. Ezek a határok természetesen kezdetben nem olyan egyértelműek és szigorúak. Mert ez szolgálja a gyerek biztonságos növekedését. Később ahogy a gyermekek nőnek sok család beleragad a korábbi szerepekbe, struktúrákba, ami viszont kifejezetten káros lehet mindenki számára.
Az ilyen családok nem fejlődnek, statikusak a szerepek, látszólag megáll bennük az idő. Általában egy ember, a családfő köré szerveződnek, aki sokszor a már felnőtt gyerekek, unokák élete felett is teljes kontrollt szeretne gyakorolni.
Mint az alábbi történetben is.

Mariann harmincas évei közepén járó nő. Férje, jó állása, szép otthona van. Látszólag minden rendben van vele és körülötte.
Azzal a problémával keresett meg, hogy a szülei nem igazán változtak a hozzá való viszonyulásban az évek során. Mintha Mariann még mindig gyerek lenne.
Mariann nagyon nem érezte jól magát, lefogyott, gyakran volt feszült és rosszkedvű és nem igazán tudta mit tegyen, mire hozzám került segítő beszélgetésre.
Mint kiderült a családtagok online térkép alkalmazáson keresztül folyamatosan figyelték egymást. Látták éppen ki hova megy. Mariann úgy érezte magánéletének minden egyes percével el kell számolnia, meg kell magyarázni hol miért volt. Előfordult többször az is, hogyha a szülők közelében volt éppen dolga és nem ment fel látogatóba, akkor ebből utóbb komoly számonkérés illetve érzelmi manipuláció lett.
(Már nem is hiányzunk neked? Meg sem látogatsz minket? – és hasonló mondatokat kapott, ami nagyon rosszul esett neki, mivel nagyon igaztalannak érezte. Mintha szülei azokat az alkalmakat, amikor kifejezetten hozzájuk ment látogatóba és örömmel töltött velük időt figyelembe sem vették volna.)

Bevallom sok, az átlagtól eltérő történetet hallottam már diszfunkcionálisan működő családokról, de ez még engem is meglepett.
A térkép alkalmazás bizonyos esetekben hasznos lehet, de amikor mindez egyértelműen a felnőtt csaladtagok ellenőrizgetése, számonkérése, érzelmi zsarolása eszközéül szolgál akkor nem gondolom, hogy elfogadható.
Mariannak azt javasoltam, hogy azonnal törölje a helymeghatározás megosztást családtagjaival. Előtte kedvesen írja le nekik, vagy mondja el személyesen, hogy miért teszi mindezt.
Így is lett.
A csaladtagok reakciója meggyőzte őt, hogy helyesen cselekedett.
Eleinte ellenállás, harag, dühödt és értetlen reakciók voltak. Mintha meg sem hallották volna a fiatal nőt.
Mariann elkeseredett. Érthetően nem akarta megbántani a szüleit, nem is ez volt a cél.
A saját, egészséges felnőtt énhatárait szerette volna kijelölni és elérni, hogy családja tiszteletben tartsa azokat.
Ehhez azonban egy érettebb, felnőtt énállapotból reagáló szülökre lett volna szükség.

Amikor nem tudjuk megértetni családtagjainkkal mire lenne szükségünk, akkor egy kicsit nagyobb távolságtartás, vagy a kapcsolattartás időleges szüneteltetése jó lehetőség lehet arra, hogy megnyugodjunk, rendezzük sorainkat és megértessük a családdal is, nem elszakadni akarunk, pusztán a régi, már nem működő dinamikát szeretnénk megváltoztatni, számunkra élhetőbbé tenni a családi kapcsolatokat.

Ne feledjük: az, hogy a környezetünk mit kezd ezzel az új, megváltozott énünkkel nem a mi felelősségünk!

Mi maximum annyiért felelünk, hogy döntésünket milyen módon, stílusban kommunikáljuk.
Mert jogunk van a saját életünkhöz, boldogságunkhoz és ahhoz, hogy szabadon dönthessük el, mikor, kivel és milyen mértékben tartsuk a kapcsolatot.