Veled is előfordult már, hogy egy-egy élethelyzetben, amikor döntést kellett hozni, vagy pl. stressz ért, vagy csalódás, valami kibillentett a lelki egyensúlyodból és úgy érezted, mintha különböző hangok szólaltak volna meg benned?
Először is megnyugtatlak: ez teljesen normális, nem vagy őrült. 🙂
Minden mentálisan egészséges emberre jellemző ugyanis, hogy különböző énállapotai vannak.
Ezek az énállapotokaink különböző feladatot látnak el. Mindegyik hasznos, de túlműködésük sok területen keserítheti meg életünket. Ezért is érdemes tisztában lenni velük.
Lássuk a 3 legfontosabb énállapotot.
Felnőtt énállapot.
Ez tulajdonképpen a racionális énünk. Logikai úton hoz döntéseket, a pillanatnyi érzelmek kevésbé befolyásolják. Mindennapi, zökkenőmentes életvitelünket neki köszönhetjük. A másokkal való együttműködés szándéka, a józan ész logikája vezeti. Mérlegel és dönt.
Amikor dolgozunk, feladatokat látunk el, vagy éppen a többi emberrel kerülünk társas interakciókba, akkor többnyire a felnőtt énallapot az, ami jelen van bennünk.
Gyermek énállapot.
Mindaz, ami személyiségünkben a könnyedség, játékosság, kreativitás, spontaneitás, az ebből az énállapotunkból ered.
Viszont ugyancsak ez az énállapot jön elő, amikor valamilyen helyzetben aktiválódik pl. egy korábbi trauma emlék. A sebzett, védtelen gyermeki énünk az, ami ilyenkor reagál a helyzetre. Jellemző rá a sokszor indokolatlan, a helyzethez mérten túlzott érzelmi megnyilvánulás. A túlzott érzelmi elárasztottság érzése.
Szülő énállapot.
A szülő védelmezőkent lép fel. Felhasználja tekintélyét annak érdekében, hogy megóvjon pl. egy esetleges kudarctól, vagy megszégyenüléstől. Ugyanakkor sok esetben legfőbb kritikusunk is lehet.
Ennek az énállapotnak a túlzott jelenléte visszatarthat minket attól, hogy döntsünk, tovább lépjünk, új helyzetekben próbáljuk ki saját erőnket.
Az önismereti munkában kiemelt szerepet kap az énállapotaink beazonosítása, a velük való munka, melynek révén sokkal sikeresebbek, önazonosabbak és végső soron boldogabbak lehetünk.
És hogyan lehet ezt elérni? Sok-sok gyakorlással, az önreflexió képességének elsajátításával. Vagyis amikor kicsit hátrébb tudunk lépni egy szituációban és mintegy kívülről megfigyelni önmagunkat annak érdekében, hogy jobban értsük viselkedésünk valódi mozgató rugóit. Mert a változás első lépése mindig a megértés. 🙂
Ha további kérdéseid vannak vagy szívesen kipróbálnád velem azokat a technikákat, amik segítik az önreflexiód fejlesztését, keress bátran!


Neked mi a véleményed?