Életutak

A kommunikáció hétköznapi életünkben elengedhetetlen. Sokan ösztönösen tudják is jól működtetni.
Másoknak ez nehezebb lehet.
Kommunikációnk stílusa személyiségünket is tükrözi.
De hogyan is alakul ez ki?
Nagyrészt gyermekkorban hozott mintákat használunk, vagyis ahogyan velünk illetve egymással kommunikáltak anno szüleink, nagyszüleink, tanáraink stb. fogja meghatározni saját kommunikációs stílusunkat.
Lássuk melyek ezek?

Passzív kommunikáció: alapvetően ez egy elkerülő kommunikáció. Az illető nem ad semmilyen visszajelzést nekünk. Az ilyen emberek csendesek, ritkán beszélnek magukról és az érzeseikről. Nehezen vonhatóak be a párbeszédbe és olyankor sem mondják ki nyíltan mit éreznek, vagy mire lenne szükségük. 

Agresszív kommunikáció: könnyű felismerni, mert látványos. Ők azok, akik a leghangosabbak. Sokszor a másik szavába vágnak, minden áron meg akarnak győzni saját vélt vagy valós igazukról. Számukra a konfliktus egy vérre menő küzdelem, amiben győzni kell, sokszor bármi áron.

Passzív-agresszív kommunikáció: nehéz sokszor a felismerése. Kell benne némi gyakorlat. Ők a tipikus manipulatőrök.  Inkább a szavakon túli kommunikációjukból derül ki, valójában mit gondolnak.
Eszközük lehet a gúny, a tagadás, a háttérben pedig a másik kibeszélése, vagy épp a humor álcájába csomagolt kritika, bizonyos dolgok szabotálása stb.
Nagyon ártalmas, romboló hatása lehet az emberi kapcsolatokra hosszú távon annak, ha valaki rendszeresen így kommunikál a környezetével.

Asszertív kommunikáció: lényege, hogy mindig egyes szám első személyben ún. “Én üzeneteket” fogalmazunk meg, saját belső érzéseinkről, megéléseinkről. Soha nem kritizáljuk vagy hibáztatjuk a másikat, hiszen azzal már az agresszív, vagy passzív-agresszív kommunikáció irányába tolnánk el a párbeszédet.
Nem használunk általános kifejezéseket. Kerüljük a “Te mindig… te soha…” kezdetű mondatokat. A fókusz mindig a saját megéléseink kifejezésén kell legyen.
Természetesen kéréseket, kívánságokat megfogalmazhatunk, illetve azt, hogy mire lenne szükségünk adott helyzetben a másiktól.
Segítség kérésként is megfogalmazhatjuk az üzenetünket. Pl.: “Mit gondolsz, tudnál-e nekem segíteni abban, hogy változzanak a dolgok ebben és ebben?…”
A lényeg, hogy nem kötelező a másik ember számára elfogadni ezeket az ajánlásokat. Meghagyjuk így a döntés szabadságát azáltal, hogy nem helyezzük nyomás alá a másikat. Ezért ez soha nem fenyegető kommunikáció.
Fontos, hogy tartózkodjunk a másik minősítgetésétől, amikor megfogalmazzuk az én-üzeneteinket.

Végezetül azt is fontos tudnunk: az asszertív kommunikáció nem “csodaszer”.
Előfordulhat, hogy bizonyos helyzetekben és bizonyos emberekkel nem működik. Ez nem a mi hibánk. Viszont pont ezért alkalmas lehet arra is, hogy segítségével “szelektálni” tudjuk emberi kapcsolatainkat. Akivel jól működik az asszertív kommunikáció, azzal nyilván jól tudunk együtt működni.
Sok esetben tudjuk vele mérni a másik ember érzelmi intelligenciáját, empátiáját is.

Ha dolgozni szeretnél velem saját kommunikációs stílusod hatékonyságán, keress bizalommal!