Életutak

Igazi kellemes, kertvárosi cukrászda, amibe belépünk a melegen sütő októberi napfényben.
Mindenütt kávé és sütemény illat.  “30 éve a helyiek szolgálatában”- hírdeti a tábla büszkén. 
Régi hely, nekem mégis új; én 35 éve hagytam el a várost.  Ebből is látszik: minden relatív…
Közben  szememmel felmérem a választékot, amikor is megakad a tekintetem az alsó sorban a Rákóczi habos süteményeken.
Hát persze, nyilallik belém a felsimerés;  hogy én valaha  mennyire szerettem ezt a sütit! Ezt kérem, teljesen egyértelmű.  35 éve nem ettem ilyet. Nem is emlékszem, hogy valaha láttam ilyet az elmúlt 35 évben.
Ülök a sütivel magam előtt. Belekóstolok. Közben lehunyom a szemem, hogy még jobban élvezzem az ízeket.
Mennyire szerettem ezt a süteményt kislányként, nagyon sokat ettem belőle. Anyámnak és nekem is ez volt a kedvenc sütink. Egy közös pont. Nem sok volt az elmúlt évtizedekben…
Hirtelen látom magam kiskamaszként, ahogy megyek a cukrászdába és becsomagoltatva viszek haza belőle.  Előttem van az egész jelenet, úgy, ahogy évtizedek óta soha. Lehunyt szempilláim tövében kigördül lassan egy könnycsepp. Hagyom, hogy lefolyjon a szemem sarkában.
Hálát és boldogságot érzek. Amiért ennyi év után tudok újra emlékezni valami szépre. Egy nehéz és sok szempontból traumatizáló gyerekkor után most a sütemény behívott egy pozitív emléket, valamit ami szép volt, ami közös öröm volt VELE. Mintha eddig azért lett volna mélyen eltemetve ez bennem, mert az agyam nem állt korábban készen rá, hogy a jó emlékekkel kezdeni tudjon valamit.
Hiszen a traumák, amiket anyám mentális állapota miatt átéltem szükségszerűen tartottak távol az emlékektől. A jóktól is.
A feldolgozás elején nagyon sokáig nem tudsz mit kezdeni ugyanis a jó dolgokkal. Hiszen  a jó emlékek úgy érezheted  inkább csak relativizálják a rosszat, elbizonytalanítanak azzal kapcsolatban, hogy lehetnek-e egyáltalán jó emlékeid arról, aki annyi kárt tett a lelkedben?
A trauma feldolgozás elején jön a gyász, a kétségek, a bűntudat, a harag, aztán szép lassan, nagyon lassan az elengedés.
És amikor már készen állsz (lehet csak évtizedek múltán), akkor a jó emlékek is jönnek. Mert már a helyükön tudod kezelni őket. Már nem gyengítenek,  hanem erőt és identitást adnak. Átkereteződik a rossz.
Mondják: minden akkor történik, amikor történnie kell… És vannak pillanatok, amikor az ember megérzi ennek az egyszerű mondatnak az igazságát. Mert gyógyul a lélek,  és a sütemény ismét csak egy sütemény lesz, és ismét jelentés nélkül válhat részévé egy újabb szép pillanatnak…