A karácsonyi előkészületek rohanásában hajlamosak lehetünk megfeledkezni arról, hányan hányféleképpen élhetnek át lelki nehézségeket ebben az időszakban.
Hiszen elvileg ilyenkor minden a szeretetről szól. Ilyenkor “illik” jól lenni, pozitív dolgokat posztolni, mutatni magunkról. Ugyanakkor a valóság sajnos korántsem ennyire szép minden családban.
Nézzük milyen mentális kihívásokat élhetünk meg ebben az időszakban.
A magány érinti talán a legtöbb embert. A magány, különösen ha gyászból fakad rendkívül nehezített helyzet. Az ünnepnapok megélése szerettünk nélkül a gyászmunkában nagy kihívás, mivel időlegesen fellángolhat bennünk a fájdalom, aktiválódhat a gyász egy korábbi, már megdolgozott fázisa. Figyeljünk oda környezetünkre ilyen szempontból is. Ha van rá lehetőségünk segítsünk egyedülálló, gyászoló rokonunknak, ismerősünknek pár jó szóval, értő figyelemmel, odafordulással.
A mentális betegségek, valamint a függőségek (alkohol, droghasználat) különösen nehézzé tehetik az ünnepek boldog megélését mind az ezekkel küzdőknek, mind családtagjaiknak. A velük való együttlét éppúgy kihívás, mint a számukra kimondottan vagy burkoltan megjelenő elvárás; legalább ilyenkor jól kellene lennem, “viselkednem” kellene.
És végül (a teljesség igénye nélkül) a társas magány, a diszfunkcionálisan működő családokban megélt karácsonyi üresség. Az ilyen családok kifelé általában a tökéletesség látszatát keltik, míg otthon, a négy fal között sokszor fagyos légkörben, vagy éppen parázs viták között zajlanak az ünnepek.
A hétköznapokban kontroll alatt tartott feszültségek, sérelmek ilyenkor a huzamos összezártság miatt időzített bombaként tudnak robbanni. Látszólag a legapróbb dolgokon tudnak ezek a viták elindulni (milyen legyen a díszítés, kinek mit ajándékozzunk, hová menjünk ünnepek alatt, stb.), valójában a saját megdolgozatlan önértékelési problémák, rivalizálás a családtagok között, hónapok vagy évek óta szőnyeg alá söpört titkok, sérelmek vagy épp találkozás egy traumatizáló rokonnal okozza a problémát.
Kevésbé ismert tény, de bizony ilyenkor egy illat, egy régen nem fogyasztott étel íze, egy karácsonyi dallam is tud trigger lenni, ha valamilyen kellemetlen vagy traumatikus élmény kötődik hozzá, az újra aktiválódni fog.
Figyeljünk egymásra ünnepek alatt is.


Neked mi a véleményed?